2012. november 6., kedd

Rossz élmény a fekete lakkal és apró próbálkozások

Újabb nehézségek árán lemostam a fekete lakkot. Most tényleg mellőzni fogom egy darabig. Ez miatt a körmömet is le kellett reszelni kicsire. Olyan nehezen jött le, és ráadásul úgy néztem ki, még negyed órás pucolás is után, mint aki fél napja a földet túrja. Gusztustalan volt. Amit rákentem utána lakkot, azt is le kellett mosni, mert nem adta vissza rendesen a színét...annyira betett a fekete szín.
Egyébként még a fekete előtt szenvedtem (csak ezzel a szóval tudom illetni ezt  a tevékenységemet) . Próbálkoztam a cigis dobozról leszedett zacsival valami csodát tenni, de nem nagyon sikerült. Ez lett a vége:
Végre elég tűrhetően fedett a fehér, pedig ez még mindig az a hitvány Lovely fehér. Száradás után pedig az ecsettel pöttyöket tettem rá és azt próbáltam szétmancsolni a zacskóval...
 Elhatároztam, hogy veszek kis ecsetet és azzal fogom megpróbálni ugyan azt elérni. Majd meglátjuk.. nem foghat ki rajtam :)

Visszatérve a fekete mágiához.. minden energiám elment azzal, hogy kipucoljam magam a feketéből, így a maradék energiából csak erre a kis egyszerűségre futotta. Ez egy Moyra lakk. Eléggé nyári, meleg szín. De kicsit feldobta a napjaimat.
(apró észrevétel, hogy mostanában az egy színt kedvelem valamilyen csillámmal). . .



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése