2013. július 11., csütörtök

DIY: Hosszú szárú nadrágból rövidet 1.

Akadt a szekrényemben pár olyan hosszú nadrág, amit már nem használtam jó ideje. Mindig csak pakolgattam őket, kidobni nem volt szívem, mert régen imádtam, ezek a darabok már kitettek magukért. Ez a farmert, amit elsőként alakítottam át, kb 3 évvel ezelőtt vettem a Terranovában. Tényleg szuper nadrág, teljesen kihasználtam, de még mindig nem ment annyira tönkre, hogy ki is dobjam.
Az átalakítási ötlet teljesen mindennapi, rengeteg ilyen van fent a neten, de mégis szerettem volna kipróbálni.

Nem titok, hogy csipkés rövidnadrágot akartam belőle varázsolni. Kicsit kiváltságos helyzetben vagyok, mert van egy varrónő "nagynénim". (most halálra röhögnénk magunkat, ha látná, hogy minek neveztem, de csak azért , mert ő az egyik legjobb barátnőm is egyben ) Szóval ő mindig mindenben segít, bármilyen hülye ötlettel állok elé, és persze meg is valósítja azt nekem. És azért is kiváltságos vagyok, mert ezáltal tényleg egy fillérembe nem került az egész, de meglátjátok nektek sem lesz egy drága mulatság.

Szóval, elővettem a nadrágot, felvettem, megnéztük mekkora legyen, ahhoz hozzá kalkuláltuk a felvarrást és úgy vágtuk el. De minden ilyen dologban tud majd nektek segíteni a varrónő, ha netán valakihez elmentek. És abban is biztos vagyok, hogy nem kérnek érte túl sokat. (nem vagyok teljesen tisztában az árakkal, de szerintem 500-1000 Ft között mozoghat egy felvarrás) Ezután levágtuk, de újra felpróbáltam, hogy biztos jó lesz-e a hossz, aztán ő megvarrta a szélét, mert különben foszlik a széle. (bocsánat nem tudok szakszavakat)

Majd jöhetett a csipke, ami volt otthon neki (vagy 3 méter), így azt sem kellett vennem. A külsejére varrattam, mert így sokkal mutatósabb és takarja az előző varrást is. Végül pedig vagány üzemmódba kapcsoltam és csináltam 1-2 szaggatást a nacira. Ez is tök egyszerű. A szára közé tettem egy vágó deszkát, fogtam a sniccert és csak lassan, nem mély vágásokkal elkezdtem szaggatni. Ezeket a vágásokat csak ilyen felületi vágásoknak nevezném, mert a sok sok felületi szaggatástól szépen elszakad, de nem úgy fog kinézni, mintha csak egy ollóval vágtak volna rá egy csíkot.

Ennyi az egész. Nézzétek meg az eredményt!









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése