Ez a lakk egy nagy csalódásvolt nekem... amikor ki került a polcokra nagyon megtetszett, de nem kellett 600Ft-ért. Aztán a múltkor megláttam a leértékelt dobozkába 200ft-ért, egyből megörültem és vittem haza. Aztán otthon fel is kentem és hát baromira nem tetszett. Az üvegen keresztül sokkal szebb volt. Bár van ez így egy jó pár lakk esetében.Szóval azóta se került a kezembe. Majd talán kitalálok valami jó őszies színt hozzá és azzal kombinálva, talán jobban fog tetszeni. Amúgy jól kenhető és jól is fed. Konkrétabb véleményem nincs, talán a csalódottság miatt is. Nagyon vágytam egy szép okker színre, ez még nem teljesült...
2012. december 16., vasárnap
Szilveszteri szerkó 1
Elkezdtem tervezgetni, hogy miben is lehetnék szilveszterkor. Az tuti, hogy 2 cipővel kell terveznem, valami csinos magassarkúban kezdek...menőzök egy kicsit, nagyjából ez 1-2 óráig szokott tartani, aztán bújhatok a kényelmes lapos sarkú csizmába. A nadrágról már meséltem, amit a shopping partyn megspóroltam, azt el is költöttem erre a gyönyörűségre. 50%-al volt 3000Ft, és számomra nem volt kérdés, hogy szilveszterre ő a nyerő.
A táska is meg van, amit a shopping partyn vettem.
Már egy szegecses felsőt is kinéztem a C&A-ban, őt még le kell vadásznom a héten, illetve cipő kérdések vannak még. A lapos sarkú meg van, de még magassarkúval problémázok. Van egy nagyon durva 10cm-es, de annak nyitott az orra. bár mostanában divat fel venni ezeket szép zoknival. Kicsit idegenkedek tőle, de meg látjuk még mi lesz.

Daily Dress
Daily Dress vizsgához.
záró jeles megjegyzés, hogy a szegecses mellényt szintén pár száz forintért turiztam (vadonat új) !!
mellény:George
Felső: H&M
táska: unknow
csizma: unknow

DIY ötletek
ha még el vagytok maradva ajándékkal, vagy csak szeretnétek egy jó ötletet. Hoztam pár képet, amit a WE LOVE HEART alkalmazásról töltöttem le. Szerintem nagyon jó ötletek!
Gyémántos nyaklánc:
Tusfürdős dobozból telefon tartó:
Üveg gömb CD-ből:
Gyémántos nyaklánc:
Tusfürdős dobozból telefon tartó:
Üveg gömb CD-ből:
Glamor and H&M shopping party
Elnézést, tudom, már aktualitását vesztette a dolog, de mindenképp megakartam veletek osztani az élményemet. Mi volt jó illetve rossz.
Vettem egy-két dolgot, első sorban a párom anyukájának akartam ajándékot venni, illetve magamnak sapkát és valami borítéktáskát szilveszterre.
Csak, hogy el ne felejtsem, 3000Ft-os spóroltam ezzel a partyval, ami azért szerintem nem olyan rossz. Mert pár napra rá annyiért vettem is egy nadrágot, szintén a H&m-ben.
Azt el kell mondjam, hogy alapjáraton nem vagyok egy kedves-bájos vásárló. Utálom, ha tötyög az eladó, ha sokan vannak, nem bírom a tömeget és hasonlók... (tudom, nagyon gáz vagyok) szóval egész nap az estére hangoltam magam, hogy lehetőleg ne akasszam fel magam ott helyben egy vállfára. Szerencsére sikerült, nem voltam egyáltalán feszült csak néha...:D
Nagyon jó volt:
a zene.... igényes számok szóltak, sorban állás közben majdnem táncoltam is
a ruhák... nagyon jó kis darabokat lehetett kifogni, szinte fullon volt áruval az üzlet
a hangulat... a zene nagyban hozzá járult, de rengeteg eladó volt, akik nagyon normálisak voltak
ital...lehetett piázni pezsgőt, de vizet is osztogattak
Ami nem annyira volt jó:
a zene... oké, hogy szuper számok voltak, de pl a gyerek szinten más zene üvöltött. konkrétan üvöltött. hallottam, amint többen is szóvá tették, hogy túl hangos a zene..
időjárás... szakadt a hó, mindenki vizes volt, kint hideg volt, bent meleg..végig kabátban voltam. Tudom nem kivitelezhető, hogy lerakjuk a kabátunkat, én mindig ebbe a problémába ütközöm vásárláskor. Ez csak akkor nem áll fent, ha kocsival megyünk, olyankor mindig ott hagyom a kabátom.
sorban állás.... a legeslegeslegroszabb dolog az egészben a sorban állás. és ez az a dolog, ami ellen tényleg nem tehetünk semmit.Közel egy órát álltam sorba. Nem haladt sehova a sor, pedig mind a 3 szinten lehetett fizetni. nyilván kivédhetetlen, hogy nem állnak be egymás mellé az ismerősök, meg mindenki óriás szatyrokkal tért haza, és mire azt lecsipogózzák meg ilyenek.
Összefoglalva, túléltem és a következőre is menni fogok. Nagyon jó volt a hangulat és közben ismerőssel is találkoztam, így volt kivel végig állnom a sort, úgy már nemis volt olyan vészes :))
Az újságot el se kérték..kérdeztem mutassam e, mondta a csaj, hogy nem kell....
Ezek a zsákmányok:
sapka sál egyben
külön, szürke bojtos sapi
két pamut kesztyű
Bambis hálóing
körömlakk
fekete boríték táska szilveszterre

DIY-Koponyás póló
Ezt a nagyszerű ötletet egy az egyben Dorka blogján olvastam...Nagyon megtetszett, bár nehezen indultam neki. Először is a megfelelő pólót vadásztam, amit szintén turiban vettem pár száz forintért.
Ezután kinyomtattam egy A3-as lapra azt a mintát, amit Dorka bejegyzéséből nyomtattam ki.
Összeszedtem az összes kreativitásom, energiám és neki ültem ceruzával átrajzolni a mintát a pólóra, úgyhogy alá tettem a lapot. Célszerű világos felsőt választani, már csak ez miatt is, és az se baj, ha ilyen jól átlátszik.
valószínűleg, mivel nem vagyok az a modell fajta és a melltartót sem szeretem mellőzni, én egy más színű trikót fogok venni alá, ami ugyan úgy kiadja majd a mintát. :)
Dorka bejegyzését itt olvashatjátok: http://thesense.co/sixtytwo-2/

Miután átrajzolgattam, jöhetett a vágás. nem akarom elárulni, hogy nekem hány HÉT telt el a két munka között...Nem volt túl sok türelmem hozzá, a vágást is 2 részletben csináltam,illetve a nagynéném fejezte be nekem.Szóval nem valószínű, hogy neki állnék még egynek...
íme a végeredmény.....
valószínűleg, mivel nem vagyok az a modell fajta és a melltartót sem szeretem mellőzni, én egy más színű trikót fogok venni alá, ami ugyan úgy kiadja majd a mintát. :)
Dorka bejegyzését itt olvashatjátok: http://thesense.co/sixtytwo-2/
Miss Sporty Lasting Colour ProBrush körömlakk 060
Az első Miss Sporty lakkom. Nem tudom miért nem vettem meg ilyen lakkot, bár ebbe a színbe egyből szerelmes lettem, úgyhogy akármilyen márkáról is lett volna szó....akkor is jön velem. Egyébként nincs szó semmilyen márka utálatról vagy bármiféle problémáról, egyszerűen nem vagyok Miss Sporty szerelmes.
Az azért tudom, hogy 500-600 Ft körül mozog az áruk a drogériákban... Viszont én ezt az Auchanban 300Ft-ért vettem. Nem arról van a 200Ft-ról van szó..csak előjött megint a hülyének is megéri effektus.
Vélemény: Könnyen kenhető, 2 rétegben gyönyörű színhatás. Amikor első alkalommal kentem fel a körmeimre, nem kentem rá fedő lakkor és másnapra körmeim végén megkopott a szín.. biztos sokat mostam kezet. De második alkalommal már egészen jól bírta.
lehet többet kellene forgolódnom a pultjuk előtt. egyébként több dicséretet is begyűjtöttem...újságosnál, boltba, cukrászdába. Nem gondoltam volna. Van egyfajta karácsonyi hangulat benne. Nehéz eldönteni a pontos színét. én a legtöbbször kéknek láttam, de döntsétek el ti magatok :)))

2012. december 5., szerda
Kaviár manikűr 300Ft-ból
A múlt héten töltöttem fel a facebook oldalra egy képet, hogy találtam kaviár manikűrhöz bogyókat. A csoda nem is igazán ez volt, hanem hogy nem kellett érte kiadnom 2000Ft-ot. Egy kis hobbi boltban vettem, konkrétan 295Ft-ért. Egyenlőre csak egy tasakkal vettem, hogy megtudjam tudom e egyáltalán használni. Nem hiába várattalak titeket ennyit az eredménnyel, ugyanis egyszerűen tökéletes!!!!!!Ilyen kis tasakban lehet kapni, de mondanom sem kell, hogy észre sem lehet venni, hogy használtam belőle, mintha ugyan annyi lenne belőle.
Ha már kipróbáltam az új H&M-es lakkokat, akkor folytattam a munkát, és gondoltam kihozok belőle valamit. Hát ezt sikerült...
A minta egy véletlen műve, mert a kis ujjamra egy csíkot akartam húzni középre, de nem középre sikerült és ferde is lett. így ezt tudtam hirtelen kihozni belőle...tollakat. De nekem nagyon megtetszett, úgyhogy megpróbáltam hasonló dizájnban gyártani valamit a mutatóra is.
A golyócskákat egyébként egyáltalán nem volt nehéz feltenni. Megfestettem a fekete alap, kivártam a száradást és jó vastagon kentem rá színtelen lakkot és azonnal szórtam is rá a "kaviárt". Nem igényelt külön munkát, mert a zacskó szélét kicsit meghajtottam, hogy ne mindenhol, hanem csak egy "folyosón" keresztül jöjjön. Van egy 6szögletű papír dobozkám, annak a fedele felett szórtam, abba esett bele a maradék. Onnan könnyen vissza tudtam önteni a zacsiba is. Egyébként ahogy rászórom a körmömre, szükséges meg pöckölgetni az ujjunkat, hogy a feleslegek leessenek. És ha kell kicsit igazgathatunk is rajta. De tényleg szörnyen egyszerű. Én a biztonság kedvéért még kentem rá fedő lakkot is. Kíváncsi leszek mennyire lesz tartós, egyenlőre nagyon mutatós.

H&M-es lakkok tetszje
Már egy ideje szemezgetek a H&M-ben a körömlakkokkal, de ez idáig nem mertem venni, úgy voltam vele, hogy egy nagy divatcég nehogy már még jó körömlakkot is csináljon.... De most a nagy leértékelésbe bele esett pár lakk is, így hoztam haza három darab lakkot 250Ft-ért. Ennyiért még a hülyének is megéri, nem hogy nekem...
A fekete izgatott a leginkább, mert az Essence-sem kezd benyálkásodni, ezért ezt kentem fel először. Az első rétegnél kárörvendő voltam és röhögtem, hogy de gagyi... aztán amikor rádobtam a második réteget...hát le esett az állam. Az ecsete nagyon jó, könnyen kenhető, gyorsan szárad, nem büdös. Minden kritériumnak megfelel. A képen kéknek látszik a középső lakk, de nekem inkább az indigóra hasonlít, még a lilának is elmegy. Felkenve nehezebben megállapítható. Egyedül a piros/bordot nem próbáltam ki. Őt majd legközelebb.
Nagyon jó fénye van alapból a lakknak. Ezen a lenti képen, nincs rajta semmilyen fedőlakk, így néz ki 2 rétegben. A következő postban láthattok ezekből a lakkokból egy alkotást.
Ajánlom mindenkinek a H&M-es lakkokat, be kell szereznem még ilyeneket, kár, hogy nincs egy egész színskálányi kollekciójuk.

2012. december 4., kedd
Új trend-Flitteres melltartó
Egyre több üzletbe jön velünk szembe a flitteres melltartó, csőtop, top. Jómagam szinte azonnal beleszerettem, amikor megláttam a H&M-ben az ezüst flitteres melltartót, a múlt héten. Sajnos 3 üzletet is megjártam, amikor szembesültem vele, hogy nem fogok találni D kosaras méretben. A gonoszak csak C kosarasig csinálták. Mindeközben barátnőm leadta a fülest, hogy a Tailly Weily-ben van és ráadásul olcsóbb is.
Amiért ajánlom ezeket a kiegészítő darabokat, mert kiegészítőnek nevezhető. (a flitterektől elveszítette a fehérnemű kategóriát) Szóval, nagyon jól mutat áttetsző ingek, pólók alatt. Tervezem, hogy készítek hozzá egy olyan felsőt, ami a mell résznél , vízszintesen ki lesz vágva csíkokba... de ehhez még találnom kéne egy erre megfelelő pólót.
Ez a gyönyörűség kapható a H&M-ben, 2500Ft-ért. Nem tudni meddig fog tartani ez az akció, lehet kapni hozzá nagyon fura bugyit is. A bugyiról annyi a véleményem, hogy valószínűleg a fehérnemű modelleken kívül senkinek nem áll jól.
(egyébként én egy ilyet szereztem be)
Ez pedig a Tailly Weily-s, mindössze 1900Ft-ért, és kapható feketében is, méretezve azt hiszem 42-esig van. Egyébként a Taillyban van még egyfajta flitteres csőtop, ami viszont 3000Ft. Arról sajnos nem találtam képet, nekem az tetszett a legjobban, L-esig van méretezve, van fekete, ezüst és mályva színben is.

Turi vadász
Ma megint kincsekre leltem. Szabad órácskánkat töltöttük nagynénémmel a kőbányai Família Centerben... gondoltuk bemegyünk DM-be, Sparba ilyen helyekre. De nem gondoltuk volna, hogy még itt is turiba botlunk. A legutolsó üzlet volt a soron, a kis sarokban. Szokásosan összenéztünk, gondoltuk , itt el leszünk. Az üzletet magát nem tudom agyon dicsérni, mert ezen a 2 darabon kívül nem igazán volt olyan, amibe beleszerettem volna, 1-2 táskát leszámítva (de azokról le lettem beszélve).
Régóta áhítozom egy jó kis farmer ing után. De nem vitt rá a lélek, hogy 12 ezerért vegyek a Bershkában vagy H&M-ben. Így iszonyatosan boldog voltam, amikor rá találtam erre.
A legszebb az egészben, hogy látom a címkén, hogy egyik sem volt kimosva még, azaz vadonatúj mindkettő. A lenti felső is farmer jellegű, de vékonyabb anyagból, mint az ing. Ez tökéletes lesz nyáron, esténként egy trikóra, pólóra. De most is vígan elhordom majd kabát alá.
Nem utolsó sorban jegyezném meg, hogy darabja 500FT volt. Egész decemberben 500Ft minden, januártól viszont vissza térnek a szokásos mindennapokba, amikor is kedden és csütörtökön 100Ft minden! Visszatérünk! :)

Cicanaci-A legnagyobb divatbaki
Régóta érlelődik bennem ez a téma, és ma végleg eldöntöttem, hogy írok róla. Mindenki ismeri és sokak kedvence a leggings alias cicanaci.
Azt veszem észre, hogy kezd eldurvulni a helyzet. A legizlésficamosobbakat még a 0°C sem riasztja vissza. Rengetegen vannak, akik nem tudják felfogni, hogy hogyan kell ízlésesen hordani ezt a darabot. Egyes esetekben a gyomrom felfordul a látványtól. Miért olyan nehéz, hogy eltakarjuk a popónkat? Miért kell mindenkinek látni, esetenként a sport hiányos hátsókat? Miért nem lehet hozzá felvenni hosszabb felsőt? Nem érzi, hogy ez gáz, ciki?
...Ezek a kérdések szoktak felvetődni bennem, amikor ilyet és ehhez hasonlókat látok!
Itt van néhány tipp, hogyan is kellene használnunk ezt a kiegészítőt.
Vegyetek fel hozzá:Tunikát, oversize pólót, hosszú inget, szoknyát, ruhát.
Ezeken felül már szinte bármivel feldobhatjátok a szetteteket, mondjuk egy farmer mellénnyel, farmer kabáttal, szőrös mellénnyel, kis kabáttal, oversize pulcsival és bármilyen kabáttal.
Ne felejtsétek a megfelelő cipőt sem, sokat számít, mert lehet, hogy sikerül eltakarnotok a popót, de a lábbelivel seperc alatt hazavághatjátok a megjelenésetek.
Tudom, hogy sokaknak ez már elcsépelt és fel vannak már világosodva e téren, de nézzetek csak körül holnap az utcán...meglátjátok, igazam van.

2012. november 29., csütörtök
Házi sampon és kézkrém recept
Nem csak, hogy a legtöbb esetben olcsóbb a házilag
készített szépségápolási szer, de sokkal hatékonyabbak is bőrünkre,testünkre.
Ha már unod a drogériák samponjait és krémjeit, itt az ideje, hogy magad
készítsd el a tökéletes sampont és kézkrémet.
Sampon
Hozzávalók:
·
30 ml folyékony szappan (bio legyen,
ajánlom a Marius Fabre szappanokat)
·
kb 3dl ásványvíz
·
25-30 ml szárított gyógynövény
·
5 ml mandulamag olaj
·
pár csepp illóolaj
Forrald
fel az ásványvizet, a gyógynövényeket tedd egy becsavarható üvegbe. A forró
vizet öntsd a gyógynövényes üvegbe. Ezután legalább negyed óráig hagyd, hogy
kioldódjanak a vízbe a hatóanyagok. Ezt a folyadékot szűrd át és ehhez add
hozzá a folyékony szappant a mandulamag olajt, ezeket rázd jól össze. Végezetül
adhatsz hozzá 1-2 csepp illóolajat, hogy illatos legyen a samponod. A kész
sampont a csavaros üvegben tárold, fontos, hogy a kupak bent tartsa a
hatóanyagokat.
Mézes
kézkrém
Pár
perc alatt elkészíthető kézkrém, ami a téli időben tökéletesen hat kiszáradt
bőrünkre.
Hozzávalók:
·
2 evőkanál méz
2 evőkanál rózsavíz vagy levendulavíz
2 evőkanál rózsavíz vagy levendulavíz
·
Egy
lábasban forraljunk vizet, majd amikor az elkezd forrni akkor helyezzük bele a
bögrét, amibe már belekészítettük a mézet. Amint felolvadt a méz, keverjük
hozzá a rózsa vagy levendulavizet. Miután levettük a tűzről, öntsük üvegedényben, kihűlés után
kenhető.
Készíts flitteres gömb díszt
Ha szeretsz kreatívkodni és sajnálod a pénzt drága
díszekre, akkor készíts te magad gömb díszt a fára. Csinálhatsz kisebbet,
nagyobbat, gömböt vagy akár szív alakút, bármit fel tudsz dobni ezzel az
ötletes dísszel.
Amire szükséged lesz:
- · hungarocell golyó
- · gombos tű
- · flitterek
- · gyöngy
- · akasztó
Elkészítés:
Húzz a gombos tűre egy gyöngyöt, majd egy flittert
és ezt szúrd bele a hungarocellbe, így haladj tovább. A flittereket saját
ízlésed szerint kombinálhatod, de készülhet csak egy színű flitterből is. A
legkönnyebb, ha a gömb átmérőjének vízszintes vonalában kezded el feltenni a
flittereket, onnan pedig haladhatsz majd felfelé vagy lefelé, ugyan ezzel a
módszerrel. Hobby boltokban lehet kapni akasztót is, amit csak bele kell szúrnunk
a golyóba, végül pedig arra egy cérnát kötünk az akasztóra és már is bárhova
felakaszthatjuk.
Sok sikert!!!
2012. november 27., kedd
Csillivilli köröm
A múltkoriban láttam a buszon egy csajszi körmét és az egész csillámosra volt kifestve. Nagyon megtetszett és ismét bevállaltam, hogy kihullik majd a hajam, amikor le kell mosnom.
De előtte is volt küzdelem.. nem kevés lakkot kellett rátennem, hogy teli legyen csillámmal, és ennek persze van száradási ideje is. De pont volt időm kivárni, így nem is volt olyan vészes. Alapnak egy olyan lakkot választottam, amit még soha nem használtam. Háát, nem is szerettem bele. De majd csak jó lesz valamire, a karácsonyi körmökhöz talán fel tudom majd használni. Aztán a Rose Nail ezüst csillámos lakkot használtam, de olyan büdös, hogy mondtam, hogy elég, inkább dobok bele egy kis színt. Ezért kentem rá egy kis Essence csodát is. Így azért elviselhetőbb a látvány. Viszont fedő lakkra már nem volt időm, de majd nem egy hétig fent volt. 6 nap után kezdett el megrepedni, de úgy, hogy egyben feltudtam szedni a körmömről a festést, ennek hála nem kellett olyan sokat szenvednem a lemosással. Lehet, hogy szilveszterre bevetem újra ezt a dizájnt.

Körsál gyártás
Imádom ezeket a körbe összevarrt sálakat,amiket kétszer is a nyakamba tudom tekerni. Kihasználva nagynéném varró tudását, beszaladtunk a kedvenc kis anyagosunkhoz körbe nézni. Itt van egy szuper polc, ahova a kimaradt anyagok kerülnek, legtöbbjük a tekercs végéből maradt, kisebb nagyobb darabkák. Mondanom sem kell, hogy imádjuk azt a polcot. Sikerült is bevásárolnunk 800Ft-ért, amiből 5 darab sálat tudtunk csinálni. A feladat nem volt nehéz. Kiszabtuk a megfelelő vastagságot ( volt amelyikből 2 is kijött, így mindkettőnknek lett) és csak a két végét varrtuk össze géppel. Még a szélét se kell beszegni, pláne, ha jó az anyag. Nem fényképeztem be mindet, de íme, ezek és ehhez hasonlók készültek. :)
Címkék:
csináld magad,
körsál,
saját készítésű sál,
sál,
scarf
2012. november 21., szerda
Ajándék ötletelés
Mindig nehéz téma, a kinek mit vegyek ajándékba.
Azt nem ígérem, hogy új dimenzióba viszlek e téren titeket, csak megosztanék veletek egy két tapasztalatot és , hogy nekem mi vált be. Az első posztban azon filozofálok, hogy a pasinknak milyen ajándékokat vehetünk.
Szerencsés ember vagyok, mert olyan párral áldott meg az Isten, aki az ég egy adta világon mindennek örül. Ha magamra raknék egy nagy masnit, szó nélkül elfogadna és minimum úgy örülne nekem , mint egy Ferrarinak. Ettől független, nekem is nagy fej törést okoz, minden évben, hogy mivel lepjem meg Őt.
Azt javaslom, hogy szálljunk el a fotós bögre,párna,maci,naptár és hasonló ötletektől...
Én az utolsó hetekben , hónapokban elkezdek fülelni, hogy hátha lesz valami elszólás, hogy milyen óhaja és sóhaja lenne, mit szeretne. Gondolok itt olyasmikre, hogy tudom, hogy kellene,szeretne venni egy jó téli cipőt, de mivel állandóan dolgozik, ideje nincs elmenni.. ez esetben megyek és megveszem én. Meglepetésszerűen is hathat a dolog, mert nálunk mindig minden felejtésbe merül, szereti csak emlegetni a dolgokat...aztán meg mindig meg van lepve.
Volt olyan, hogy változtatni szeretett volna a szobáján, erre én vettem díszpárnákat, ágytakarót és más kiegészítőket, amikkel újjá lehetett varázsolni a szobát.
Akik már hosszabb ideje vannak együtt, mint mi is, tudják, hogy nagy újdonságot nem tudnak adni a barátjuknak, főleg, ha az már kereső ember és bármit meg tud venni magának. Nálunk állandó ajándék a póló, mivel imádja a pólókat és annak mindig örül. De nem feltétlen kell hasznosnak lennie az ajándéknak.(ez így hülyén hangzik, de tényleg)
...lehet egy ritka ital.. pl az új dizájnú Absolut Vodka vagy egy drágább Whisky
...lehet egy közös játékszer ( és itt tényleg bármire gondolthattok)
-ha nagy utazó, egy jó termosz vagy egy kávéfőző vagy egy vicces hálózsák
-ha kütyü bolond, egy jó pofa telefon tok vagy fülhallgató vagy laptop matrica
-ha igazán egyszerű ember életed szerelme, egy érdekes könyv vagy egy általad tervezett hétvége az ideális
Aduász, ha épp mostanság fogy el a kedvenc parfüm, szakad el a kedvenc pulcsi, póló. Csak járjatok nyitott szemmel és járjon ekörül az agyatok.
Én néha már kicsit bele bolondulok, mert ha nagyon át szellemül az ember, akkor elég ránéznie egy tollra és tudja, hogy az szuper ajándék lenne XY-nak.
Sok sikert ....
..... és hamarosan jövök a barátnős ajándék ötletekkel.
Azt nem ígérem, hogy új dimenzióba viszlek e téren titeket, csak megosztanék veletek egy két tapasztalatot és , hogy nekem mi vált be. Az első posztban azon filozofálok, hogy a pasinknak milyen ajándékokat vehetünk.
Pasi
Azt javaslom, hogy szálljunk el a fotós bögre,párna,maci,naptár és hasonló ötletektől...
Én az utolsó hetekben , hónapokban elkezdek fülelni, hogy hátha lesz valami elszólás, hogy milyen óhaja és sóhaja lenne, mit szeretne. Gondolok itt olyasmikre, hogy tudom, hogy kellene,szeretne venni egy jó téli cipőt, de mivel állandóan dolgozik, ideje nincs elmenni.. ez esetben megyek és megveszem én. Meglepetésszerűen is hathat a dolog, mert nálunk mindig minden felejtésbe merül, szereti csak emlegetni a dolgokat...aztán meg mindig meg van lepve.
Volt olyan, hogy változtatni szeretett volna a szobáján, erre én vettem díszpárnákat, ágytakarót és más kiegészítőket, amikkel újjá lehetett varázsolni a szobát.
Akik már hosszabb ideje vannak együtt, mint mi is, tudják, hogy nagy újdonságot nem tudnak adni a barátjuknak, főleg, ha az már kereső ember és bármit meg tud venni magának. Nálunk állandó ajándék a póló, mivel imádja a pólókat és annak mindig örül. De nem feltétlen kell hasznosnak lennie az ajándéknak.(ez így hülyén hangzik, de tényleg)
...lehet egy ritka ital.. pl az új dizájnú Absolut Vodka vagy egy drágább Whisky
...lehet egy közös játékszer ( és itt tényleg bármire gondolthattok)
-ha nagy utazó, egy jó termosz vagy egy kávéfőző vagy egy vicces hálózsák
-ha kütyü bolond, egy jó pofa telefon tok vagy fülhallgató vagy laptop matrica
-ha igazán egyszerű ember életed szerelme, egy érdekes könyv vagy egy általad tervezett hétvége az ideális
Aduász, ha épp mostanság fogy el a kedvenc parfüm, szakad el a kedvenc pulcsi, póló. Csak járjatok nyitott szemmel és járjon ekörül az agyatok.
Én néha már kicsit bele bolondulok, mert ha nagyon át szellemül az ember, akkor elég ránéznie egy tollra és tudja, hogy az szuper ajándék lenne XY-nak.
Sok sikert ....
..... és hamarosan jövök a barátnős ajándék ötletekkel.
Wish list
Kívánság lista.
Idén először próbálom ki, hogy Wish Listát írok. Kizárólag karácsonyra.
Abban a kegyes helyzetben vagyok, hogy még a családban mindenkitől szoktam karácsonyra ajándékot kapni. Még bele lógok a "gyerekek" csoportba... és ilyenkor egy szó nélkül tűröm is.
Pár héttel elkezdődött a kérdezgetés, hogy 'na mit szeretnél majd karácsonyra?'. Most lehet fújjogni, hogy milyen így a Karácsony meg stb. nálunk ez így vált be, nem megyek bele pszichológiai elemzésbe, mi így szoktuk és kész. Szóval, akkor kezdtem el gondolkodni, hogy mit is. Eleinte büszke voltam magamra, hogy -óóóó, nem kell nekem semmi! De aztán sorba jöttek a gondolatok, főleg, ahogy be-be tértem egy-egy üzletbe...
Igazából ez a kívánság lista lehetne egy levél is a Jézuskának. De abban az esetben én leszek a Jézuska, mert magamnak írom, hogy biztos arra költsem a pénzt, amire szeretném és ne maradjon ki semmi.
Szóval én jó ötletnek tartom, így hát megírtam a sajátomat is, ami eddig fél kész állapotú... meg kell hagyni, kicsit hülyén gondolkodtam, mert nem feltétlen téli dolgok jutottak csak eszembe, már gondolok a tavaszra, de csak azért, mert télre már nem szenvedek semmiből hiány, kivéve a sapka..:D
Még hivatalosan nem szerepelnek a listán a körömlakkok.. de tuti az is becsúszik egy pár darab majd.

- szigorúan FIRST egy új ágykeret!!!!!
-gumicsizma(Dechatlon)
-sapka(H&M)
-pendrive
-telefon tok(H&M)
-H&M-es cipő
-Pull&Bear esőkabát v mellény
Még hivatalosan nem szerepelnek a listán a körömlakkok.. de tuti az is becsúszik egy pár darab majd.
2012. november 20., kedd
Esőkabátok
Tudom..nem éppen aktuális. De olyan szinten lázba jöttem, miután a a Pull&Bear-ben megláttam egy gyönyörű esőkabátot, hogy úgy döntöttem nézelődöm egy picit tovább is tavasszal tuti beszerzek egyet.
Lehet, hogy nem is várok addig, nehogy lemaradjak valamiről, illetve lehet, addig sikerül elkapni valami szuper akciót. A pulloson erősen gondolkozom, mert most csak 6000Ft!!!
Na de ide nézzetek miket találtam!!
Ő AZ!!!!! Ez a Pull&Bear-ben vár rám. Nagyon jó az "anyaga". Egyáltalán nem egy kemény műanyag vacakot kell elképzelni. Az ujja fel volt egy kicsit hajtva, én meg vissza hajtottam és teljesen meglepődtem, hogy milyen puha, egyáltalán nem egy merev valami, ami egyféleképpen tud rajtad állni. Megéri a pénzét!!
Ti nem kaptatok kedvet az esőkabáthoz?:)
Lehet, hogy nem is várok addig, nehogy lemaradjak valamiről, illetve lehet, addig sikerül elkapni valami szuper akciót. A pulloson erősen gondolkozom, mert most csak 6000Ft!!!
Na de ide nézzetek miket találtam!!
Ez egy Zara, az tuti, hogy nagyon csinos és csajos darab! |
Meg kell állapítsam, hogy a GAP is kitett magáért ezzel a darabbal, imádom a cseresznyét!!! |
Ő AZ!!!!! Ez a Pull&Bear-ben vár rám. Nagyon jó az "anyaga". Egyáltalán nem egy kemény műanyag vacakot kell elképzelni. Az ujja fel volt egy kicsit hajtva, én meg vissza hajtottam és teljesen meglepődtem, hogy milyen puha, egyáltalán nem egy merev valami, ami egyféleképpen tud rajtad állni. Megéri a pénzét!!
Ez egy H&M-es kabát, ez a másik ami nagyon tetszik. Bár ilyet nem láttam sehol. De nagyon ötletes, hogy kissé áttetsző és ahogy látom ez is valami puha műanyagból van. Biztos szuperjó! |
A végére hagytam egy klasszikust, nekem ez is bejön! |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)