A mostani gardrób frissítést igazából nem a tavasz ihlette, hanem az, hogy kaptam egy rakat ruhát az unokahúgomtól, amit kifogyott. Ez így kicsit furcsán hangzik, de nem is ez a lényeg. Sürgősen helyet kellet csinálnom az érkező ruháknak a szekrényben, mert már folytak le a polcokról a felsők. Néha egyébként bekattanok, és ha van egy szabad órám, akkor átlapozom a ruháimat, ilyenkor sokszor, sok mindenttől megválok. Általában egy része megy anyósomnak vagy a ruhagyűjtő konténerbe. Bár az utóbbi időben nagynénémnek is adtam pár dolgot, mivel mind a ketten sokat fogytunk - vicces , mert vannak darabok, amik tőle jöttel, és most vissza kerültek hozzá.
Szóval a mostani pakolásnak úgy álltam neki, hogy amit hónapok óta még csak arrébb sem raktam, attól bizony fájdalmas búcsút veszem.
Jelentem, veszettül büszke vagyok magamra, mert még hely is van a szekrényben, szóval lehet menni vásárolni. :)
Végre külön raktam a pulcsikat, és minden mást - otthoni ruhák, pizsamák a nagy katyvasz fölé kerekedtem.
Nagy előre lépé volt, hogy a melltartókat is megreguláztam, ugyanis ott volt a legnagyobb káosz. A mennyiségüket is leminimalizáltam. A fehér tartó eredetileg ékszer tartóként funkcionált - kb 3 hónappal ezelőttig- , de most megtaláltam neki az új helyét. Ahogy a képre nézek, még most sem hiszem el, hogy ilyen szépen rendben vannak. :D

A pólók, felsők csodálatos rendben sorakoznak egymáson. Tényleg rengeteg dolgot leselejteztem, de már tarthatatlan volt, hogy halmokba gyűjtöttem a ruhákat. Így utólag pedig szinte egyiket sem sajnálom.
Az egyetlen része a szekrénynek - az akasztós rész - , ami mindig is káosz marad. Egyszerűen ezen a részen nem tudok felül kerekedni. Ezek a darabok, mintha maguktól élnének és lennének rendetlenek. Borzasztó!!
Na de majd az új gardrób szekrényünkben!! Hohóóóóó. Minden álmom teljesülni fog.
Háttérinfó, hogy szépen lassan elkezdjük újitgatni a lakást és a lista elején szerepel a -természetesen már megtervezett - álom IKEA gardróbom. :))))
Amiben már nagyobb helyet kap majd párom is. Szegény ruhái kénytelenek meghúzni magukat a szekrény egyik végében. Még szerencse, hogy neki nincs olyan sok belőle. Na nem mondom, hogy nincsen komódunk és hasonló kisebb szekrényeink, amiben még elfekvőben megtalálhatóak nadrágok és egyéb ruhadarabok, de neki akkor sincs egy óriás mennyiségű ruhatára.
A bejegyzés végére hagytam azt a kis kupacot, amitől megválok. Ők mind mennek a ruhagyűjtő konténerbe. Tettem félre drága anyósomnak is meg nagynénémnek is 1-2 darabot, úgyhogy kijelenthetem, hogy sikeres volt a nagy pakolás. Egyébként ajánlom mindenkinek, mert tényleg felbecsülhetetlen a rend. Arról nem is beszélve, hogy közben jókat lehet szórakozni azon, hogy milyen ócska-régi darabokat tartogatunk a szekrényünkben különböző jelszavakkal, mint például - egyszer majd csak bele fogyom, jövőre hátha divat lesz (vagy 20 év múlva) és hasonlók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése